Honlap testreszabása




készítette a honlap.hu



 

Bölcsődei beiratkozás

Köröstarcsa Község Önkormányzata Napköziotthonos Óvoda és Bölcsőde

Legyél Te is nálunk bölcsődés, ahol a bölcsődét és az óvodát csak egy ajtó, választja el!
Folyamatos felmenő rendszerben, várólista nélkül, megfelelő fejlettség esetén évközben óvodai átíratással!
                                                   Bölcsődei beíratás
2024.március 18.-tól 20.-ig (8 órától, 12-ig)
Helye: Napköziotthonos Óvoda és Bölcsőde
5622 Köröstarcsa Kossuth 41/a (vezetői iroda)
Azok jelentkezését várjuk, akik a következő nevelési évben 2024. szeptember 1. és 2025. május 31. között betöltik a 2 évet, és bölcsődébe szeretnének jönni.
                                    Minden kisgyermeket szeretettel várunk!
Forró Antalné
Igazgató

Beiratkozás

Kedves Szülők!

Napközis beíratás lesz augusztus 1-3-ig, reggel 8-12-ig itt az óvodában. Minden tanév kezdete előtt új nyilatkozatot kell kitölteni, a bölcsődéseknek és az óvodásoknak is. Kivétel akik az idén tavasszal jöttek először. Ehhez szükséges a Gyermekvédelmi kedvezményről, illetve a tartós betegségről kiállított igazolás, ha van.
Ekkor lesz lehetőség a gyermek balesetbiztosítás megkötésére is.
Mindenki megjelenésére számítunk!

Forró Antalné intézményvezető

 

Kirándulás



Kedves Szülők, Kedves Gyerekek!

Az éves szülőiértekezleteken megbeszélt táborunkat, augusztus 8-tól, 11-ig szervezzük itt az óvodában.
Ez lesz a 10. JUBÍLEUMI ISKOLAELŐKÉSZÍTŐ TÁBOR, ahová 1 kivétellel minden iskolábamenő 6 éves jelentkezett.
A program ingyenes, étkezést lehet igényelni, (amiért szintén nem kell fizetni) de nem kötelező!
A programok 9-től délig tartanak, de az intézmény nyitvatartási idejében is lehet jönni.
Az első 3 napban az óvónénik szerveznek tevékenységeket, köztük 2 fejlesztő pedagógus, tehetséggondozó és gyógytestnevelő. Átismétlik azokat a fontos dolgokat, amik elengedhetetlenek az iskola kezdéshez.
A negyedik nap Gyulára megyünk kirándulni. Megnézzük az Almási kastélyt, a Várat és körbe járjuk a várost a dotto városnéző kisvonattal. A kirándulást pályázati pénzből fizetjük.
Szeretettel várunk mindenkit! Töltsünk együtt 4 szép napot a tanév megkezdése előtt.

Forró Antalné
Intézményvezető

 


Kedves Szülők!

Egészségünk védelmében, a járványhelyzetre való tekintettel, 2021. November 08.-tól (hétfőtől) intézményünkben bevezetjük a zártrendszerű gyermekfogadást és hazabocsátást.
Kérjük az alábbi szabályok betartását!
- a gyermekek lehetőség szerint reggel 8-ig érkezzenek be az intézménybe, akiket a dolgozók kísérnek be a csoportba, szülő nem jöhet be.
- aki ebéd után megy haza, 12:30-kor felöltözve kikísérjük az ajtóhoz.
- aki délután megy haza 15:45-kor csoportosan, megy óvónénivel a bejárathoz.
- ha valaki ettől eltérő időpontban jön, jelezze az óvónőknek.
- a nyitás, zárás időpontja nem változik.
- a csengő működik, ha az ajtó zárva van jelezni kell.
- kapcsolattartás a face csoportokban lehetséges.
- hiányzást telefonon, vagy messengeren keresztül lehet bejelenteni.
Megértésüket köszönjük! Jó egészséget kívánunk!
Tisztelettel: Forró Antalné

 

NYITÁS


Kedves Szülők!

A kormány döntése értelmében 2021. Április 19.-én hétfőn reggel nyitunk, teljes kapacitással. Minden kisgyereknek rendelünk ebédet. A védelmi intézkedéseket továbbra is fenntartjuk, tehát a gyerekek átadása az ajtónál történik, a szülők maszkban hozhatják a gyermeket, lázmérés továbbra is lesz a bejáratnál. Igazolás, a házirend szerint fogadható el.
Mindenkit szeretettel várunk!

Forró Antalné 
intézményvezető
Kedves Szülők, Tisztelt Érdeklődők!

Intézményünkben a beíratkozás 2021. Április 20. és 23. között lesz, reggel 8-tól 12 óráig.
Bölcsődébe, óvodába egyaránt.
Szükség lesz a gyermek személyes adataira, a TAJ  és a lakcím kártyájára.
Lehet telefonon is beíratkozni, a 480-825-ös számon, és személyesen a biztonsági korlátozásoknak megfelelően itt az intézményben.
A bölcsődébe 2 az óvodába 3 éves kortól veszünk fel gyerekeket.
- A csoportválasztás lehetőségét felajánljuk.
- Jól bevált programjainkat tovább szervezzük folyamatosan - angol, hittan, lovaglás, felzárkoztató foglalkozások, tehetséggondozás foci -  reméljük a vírushelyzet nem akadályoz a jövőben.
- Az elmúlt tanévben, elnyertük a ,,Boldog óvoda'' az ,,Okos óvoda'' és napokon belül a ,,Madárbarát óvoda'' címet, ami sokféle hasznos elfoglaltságot biztosít.
- Nyár elején megújúl a tornaszobánk, és az óvoda udvarunk játékai is.
Várunk minden kedves érdeklődőt, és jelentkezőt!
,,Gyere Te is hozzánk bölcsődésnek, óvodásnak! 
Tisztelettel: Forró Antalné intézményvezető


Dátumok, események

child girl young caucasian preview

Hogyan lehet felkészülni szülőként a digitalizációval kapcsolatos nevelési kihívásokra?

2024.10.15.

A gyermekek – életkori sajátosságaik miatt – a felnőttekétől eltérő befogadási, élményfeldolgozási képességgel rendelkeznek. Az internet tervezői a felnőtt felhasználókat tartották szem előtt és nem voltak tekintettel a gyermekekre. Utópisztikus elképzelés lenne, hogy minden felhasználó egyenlő. A pozitívumokkal mindannyian tisztában vagyunk: kényelem, kapcsolatteremtés, kreativitás, oktatás, információáramlás és a kereskedelem területe.

Megnézem
4_digimini3

DigiMini3 kutatás - A digitalizáció hatása a bölcsődében

2024.10.12.

Az elmúlt években a Digitális Gyermekvédelmi Stratégia keretében végzett kutatás célja az volt, hogy megvizsgálja mi jellemző ezen a téren a bölcsődés korosztályra. Az OkosÓvoda programba bekapcsolódó intézmények kisgyermekekkel foglalkozó szakemberei által vezetett és beküldött megfigyelési naplók által rendkívül nagy méretű és érdekes anyagra tettünk szert, amelyet 2024-ben, a 2023-as naplókkal együtt dolgoztunk fel.

Megnézem
2_gyerek fokuszcsoport

DigiMini1 kutatás- Mit gondolnak az óvodások a „kütyüzésről”?

2024.10.06.

A DigiMini1 kutatás alapján elmondható, hogy az intézményekben (a mintában szereplő óvodák mintegy 40%-ban) elsősorban (vagy kizárólag) szemléltetésre, az előírt témák illusztrálására használják az okoseszközöket, az internetet, ennek lehetséges oka elsősorban az eszközhiány, a megfelelő pedagógus-továbbképzések hiánya.Interaktivitás, a gyermekek bevonása digitális tevékenységekbe nagyjából minden ötödik óvodában fordul elő, minden tizedik óvodában pedig fejlesztő alkalmazásokat is használnak. Az online világ lehetőségeivel tisztában levő és egyben valóban innovatív óvodapedagógusi tevékenység azonban ritka.

Megnézem
dgys_gyik_kreativ_16_9 1

Digitális médiaműveltség Szülőknek Program

2021.12.09.

A Magyarország Digitális Gyermekvédelmi Stratégiája keretében működő programban az ország számos Digitális Jólét Pontján elérhetőek azok a mentorok, akik tizenegy különböző témakörben tartanak szülőknek szóló médiaműveltség-tanfolyamokat.A linken elérhető a program leírása, egy térképes kereső, és a mentorok kézikönyvéből a digitális generációkról, médianevelésről szóló fejezet.

Megnézem
12